2013. augusztus 14., szerda

Összedőlt a kártyavár

Könyvet írok. Ha érdekel miért döntöttem így, a Bevezetőben leírtam. Itt olvashatod el.

Első fejezet

Összedőlt a kártyavár

2013. augusztus 12.


Két napja azon gondolkodom hogyan, milyen gondolatmenetben folytassam az írást. Ez nem a filmekben látható "írói" válság! Dehogy!  Sokkal inkább  arról van szó, hogy rengeteg mondanivalóm van! Nem vagyok  biztos, hogy megfelelő időbeni és logikai sorrendben tudom összefoglalni. Majd kiderül a végén. Miután már elrágtam egy fél ceruza véget, asztalomat beterítik a jegyzetek /ami teljesen felesleges idő ráfordítás volt, hiszen már azt sem tudom, melyikre mit írtam/, úgy döntöttem elkezdem. Tudom mit akarok, bízom benne, hogy a többi, menet közben magától alakul majd. És így is lett. Maga az élet alakította.

Annak ellenére, hogy tavaly december óta szinte semmi bevételünk, hat hete pedig egyenesen kötéltáncot járunk, Jeremy még nyár elején elkezdett ábrándozni arról, mennyire szeretne elmenni a Balaton partján rendezendő három napos rock fesztiválra. Volt ceglédi barátai közül szinte mindenki ott lesz - fiúk, lányok -, nagy bulinak néz ki. Nem egy eget rengető összeg, de a semmihez mérten minden soknak tűnik. Mondtam neki, hogy nem ígérhetek semmit. Nem is a szüleitől várt megoldást. Elvállalt egy számítógépes grafikai munkát harmincezerért, és meghirdette a görkorcsolyáját a facebookon. Ez utóbbin hetekig agyalt, mert a görizés számára a világot jelentette. Akadt is rá vevő, de akkor még mindig gondolkodott, eladja-e? Nagyon fájt a szíve, hogy meg kell válnia tőle. Nekem is hasonló érzéseim voltak, mert láttam hogy az elmúlt években milyen iszonyatos akaraterővel küzdött, hogy napról napra jobb legyen. Végül nem halogathatta tovább. Vagy göri, vagy Balaton.

Ma reggel összedőlt a kártyavár. A fiú, aki meg szerette volna venni jelezte, hogy csak két hét múlva lesz meg a lóvé. A grafikai munkáért sem fizetnek a héten. Igaz, hogy már régen a zsebében kellett volna lennie a pénznek, de a megrendelő húzza az időt. A fesztivál meg 5 nap múlva kezdődik. Tombolt a dühtől és az elkeseredéstől. Bármivel próbáltam vigasztalni, azt hitte, bántani akarom. Harag, elkeseredettség, kisebbségi érzés... egyszóval félelem és fájdalom kerítette hatalmába. Ritkán láttam ennyire kiborulva. - Romokban hever az életem! - szakadt ki belőle.

Majd meghasadt a szívem. Megérdemelte volna a bulit, mert ő még soha sehol sem nyaralt egyedül. Ráadásul áldozatokat hozott érte. Nem tudtam megvigasztalni./ Estére megoldódni látszott a helyzet Micknek köszönhetően, de most nem erről szeretnék beszélni/. Jeremy pillanatnyi érzelmi összeomlása kapcsán azonnal tudtam, mi lesz az első, amiről beszélnem kell. Az emberi egó működéséről.

A történet, vagyis inkább annak végkimenetele nyilván mindenkinek ismerős. Velem is számtalanszor megtörtént. Ki is emelem azokat az érzelmeket még egyszer, amelyek az eset kapcsán felszínre törtek.

Görcsös ragaszkodás, elkeseredettség, frusztráltság, kisebbségi érzés, harag, düh, megalázottság....egyszóval a félelem és a fájdalom legkülönbözőbb megjelenési formái. Továbbá egy mondat, amit szintén gyakran használunk, egyszerűen azért, mert úgy érezzük. "Romokban hever az életem!" Mindez az emberi egó eluralkodása a tudatunkon és testünkön.

Nem szándékom mély spirituális okfejtésbe bonyolódni. Megtették ezt már azok, akik erre hivatottak. Olyan tanítómesterek, mint Eckhart Tolle, Osho, Balogh Béla, hogy csak a számomra  legmeghatározóbbakat említsem.

Amikor 2007 őszén látványosan összeomlott addigi világom, fogalmam sem volt, hogy miért történt? Mindenünket - szó szerint mindenünket - elveszítettük az anyagi világban. Nem beszélve arról, hogy családunk apró darabokra szakadt. Sem fizikai síkon, sem érzelmileg nem volt semmi biztos pont. Ugyanezeket az érzéseket éreztem én is, és családom minden tagja. Intenzívebben, ennél még változatosabban. És az a helyzet, ott, akkor nem oldódott meg egy nap alatt. Évek alatt sem.

Átéltem a veszteség gyászát, a depressziót, a kiszolgáltatottságot, a kilátástalanságot, a szégyent és a bűntudatot. Ezek az érzelmek is mind a félelem és a fájdalom megnyilvánulásai voltak. Ebben a tudati állapotban nem is voltam képes másra, minthogy vegetáljak. Mérhetetlen és helyrehozhatatlan veszteségként éltem meg én is, és családom is. Ki-ki a maga módján.

Egyetlen halovány emlék motoszkált a fejemben. Eve barátnőm, akinek spirituális érettsége folyamatosan bámulatba ejtett, ült velem szemben és mint mindig, akkor is nyugalom és béke tükröződött arcán. Látván elkeseredettségemet ezt mondta: - Miért félsz annyira Clara?  Nem történt semmi katasztrofális. Ez csak egy nagyon szomorú élethelyzet - de nem az életed! Hiszen élsz! Ha meg kellett volna halnod, meghaltál volna. Elüt egy autó, vagy bármi... De az, hogy élsz, azt jelenti, hogy van még dolgod. Itt állsz most lemeztelenítve az élet színpadán. Se jelmez, se színfalak. Most neked kell újra építened a díszletet, neked kell megírnod a saját színdarabodat, amiben te leszel a főszereplő és a rendező. Emlékszem: néztem őt, de nem láttam. Olyan mélyen voltam az önsajnálatban. A hangja viszont belém vésődött. Kapcsolatunk később megszakadt, de fejemben itt hordom ezt a néhány mondatot. Akkor semmit sem értettem belőle. Mi az, hogy nem történt semmi katasztrofális? És az az autó jobb lett volna, ha halálra gázol...Az elkövetkező fél évben gyakorlatilag nem csináltam semmit. De Eve szavai mint a visszhang tovább éltek a fejemben.Talán neki köszönhetem, hogy lassacskán megpróbáltam intelligensen élni. Próbáltam megfejteni szavai értelmét. Elkezdtem kutatni a "miért-ek" után. Ekkor tanultam meg használni a számítógépet. Beiratkoztam könyvtárba. Egyre jobban felvillanyozva olvastam ezoterikus és spirituális mesterek műveit.

Materialista beállítottságú filozófiámat sorra döntötték meg az olvasmányaim. Nagy dózisokban "vettem magamhoz" őket. Nem csoda, hogy kezdetben egy őskáosz uralkodott bennem. Egyetlen egy dolgot értettem meg teljesen világosan már a kezdetekben:  Az egó működését. Eckhart Tolle tanításait többször is elolvastam, kijegyzeteltem. Ittam a szavait. Mindent megértettem, de alkalmazni nem tudtam. Évekig kellett érnie, amíg a változások útján elindultam. Szóval, az egó. Mi is az?

Mi is az az egó?

Jó magam ezt a szót évtizedekig csak egyfajta szóhasználatban ismertem. Azokra az emberekre mondják, akik bicskanyitogatóan nagyképűek: "Jó nagy az egója!". Néhány éve az olvasmányaimból megtanultam, hogy ennél sokkal többet jelent. Mióta azt is átláttam, hogyan kerített az egóm észrevétlenül a hatalma alá és mit kell tennem a vele való békés együttélés érdekében, az egyik legfontosabb  újkeletű tudásomnak ezt tartom.

Egyike vagyok annak a több millió sorstársamnak, akik életét legalább két társadalmi rendszer szeli át. 1958-ban születtem. Eleve egy olyan világba, amely a tiltások és a megengedések kora volt. Bár én ebből sokáig semmit sem tapasztaltam. "Csupán" annyi hatással volt rám, hogy belenőttem egy materialista világszemléletbe. Szüleim, akik már a szocializmus előtti rendszerben is éltek: jó szándékú, egyszerű emberek. Mindketten szegény családban nevelkedtek. Anyukám római katolikus neveltetést kapott, apukám szülei nem foglalkoztak vallási kérdésekkel, éppen elég volt nekik, hogy küzdjenek a megélhetéssel. Miután 1955-ben összekötötték az életüket, apám a tanyasi nyomorból iparos emberré vált. Műköves szakmát tanult. Mivel addig nem volt hite, elkezdett hinni saját magában és a rendszerben, ami azt ígérte a hozzá hasonló lelkes fiataloknak, hogy a munkáshatalom megszünteti a szegénységet. Megbecsüli a munkát. Nem is volt számára kérdés, hogy belépjen-e a PÁRT-ba. Anyukám a "békesség kedvéért" visszafojtotta magában vallásos érzelmeit, emiatt nagymamám rosszallását magára kellett vennie. Ebben a gyötrő bűntudatban élt nagyon sokáig. Mesélte, hogy engem azért nem kereszteltek meg, mert párttagnak tilos volt átlépnie a templom küszöbét. Aki megtette kizárták, a karrierje megtört.

Tőlünk nyugatra és Amerikában mindenki nyugodtan felvállalhatta a hitét. Sőt, a keresztény vallás nagyon erős alapokon állt, összefonódva a mindenkori hatalommal. Távol-Kelet pedig nagyon távol volt azokban az időkben. Pedig a több ezer éves hit és emberismeret sokkal közelebb állt az ember lényegéhez, mint azt sejtenénk. Önmagában egyik vallás sem képes arra, hogy az emberi Lét alapkérdéseire választ adjon. Nem is ez a feladatuk.  Ezzel nem szeretnék megbántani senkit. Ahol nincs logikus magyarázat, ott lép be a hit.

A XX.század két szörnyű világégést, tengernyi fájdalmat, vallási, törzsi és egyéb háborúk sokaságát hozta magával. Ugyanakkor a tudomány fénysebességgel fejlődik. Az emberi agy tudása, intelligenciája határtalan. A fizikában, biológiában, a kvantumfizikában és a technikában fantasztikusabbnál fantasztikusabb felfedezések születtek és születnek szakadatlanul. Az a baj, hogy ezeknek csak egy része szolgálja az embert. Legtöbbjét beépítik a hatalom és a profit megszerzéséért vívott világméretű harcba. Ez a harc már minden szinten zajlik. Nem csak hadszíntereken, hanem az életünk minden részét átszövi. Az emberiség önpusztításra való hajlama olyan szintű, hogy életterünket, a Földet is veszélybe sodorta. De, még mindig nem tudunk választ adni az emberi Létet érintő legfontosabb kérdésekre.

Márpedig a XX. század utolsó harmadától kezdve  egyre többen fordulnak az ezoterikus és spirituális tanok felé. Egyszerűen azért, mert szeretnék megérteni, megismerni önmagukat. Mert elegük van a fenyegető pusztításból, a fogyasztói társadalomra zúduló manipulációkból. Emberek tömegeiben fogalmazódik meg, hogy az élet nem állhat csak abból, hogy dolgozunk, pénzt költünk, majd - ha egyáltalán megérjük, szép csendben meghalunk. Az élet ennél több kell, hogy legyen, hiszen ez egy robot üzemmód.

Magyarországon a rendszerváltás után szabad áramlást kapott az addig tiltott tudás. Az ezoterikus és spirituális tanok az internet elterjedésével mindenki számára elérhetőek. De ember legyen a talpán, aki el tud igazodni ebben a hatalmas információ-áradatban! Ma már hozzáférhető a távol-Keleti, hiteles ősi tudás. Ugyanakkor ezoterikus irodalommal, önfejlesztő könyvekkel is tele van a piac. Én is beleestem abba a hibába mint oly sokan, hogy mindent elolvastam, ami csak még nagyobb káoszt teremtett a fejemben. Egyébként is: egy dolog elolvasni, más dolog magamévá tenni és alkalmazni. Időközben felnőtt még egy generáció - a mi gyerekeink. Akik még nehezebb helyzetbe születtek bele. Hiszen a szüleiknek sincs stabil világnézetük, hogyan taníthatták volna meg gyerekeiknek?

Majd jött a válság, amiről azt hitte mindenki, hogy pár év múlva túl lesz rajta a világ. Gazdasági téren kezdődött. Ma már nyilvánvaló, hogy egy elhúzódó, behatárolhatatlan folyamat részeseivé váltunk. Ami még szomorúbb: a gazdasági hanyatlás kiélezte  az ökonomikus, erkölcsi és humanitárius problémákat is. Egy iszonyatos, globális válságban éljük az életünket. Itt, Magyarországon az elmúlt évtizedek alatt szinte eltűnt a középosztály. Az átlag felett élő emberek és a szegénységben élők közötti szakadék akkorára nőt, hogy szinte áthidalhatatlan. Jelen statisztikák szerint négy millió ember él szegénységben ebben a kis országban!!!!

Saját magamon tapasztaltam, hogy amikor fizikai síkon azért küzdünk, hogy fedél maradjon a fejünk felett és enni tudjunk, lelkünk mélyén két dolog történhet: vagy  átadjuk magunkat az öntudatlanságnak és állati ösztönök irányítják életünket, mint a táplálkozás, és a menedék, vagy elkezdünk az agyunk számára felfoghatatlan magasabb rendű szellemiségben hinni, imádkozni, reménykedni. Esetleg, mint az én esetemben is, ingadozunk a kettő között. Amikor már azt hisszük nem lehet fájdalmasabb, még mindig fájdalmasabb lesz. Ezek az élethelyzetek hozhatnak sokak számára egyfajta szellemi tudatosságot,megvilágosodást. Ugyanúgy mint a betegségek, a veszteségek, a nagy traumák. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden tudatára ébredt ember szegény. Csak azt, hogy nagyobb a valószínűsége.

Ugyanakkor szemtanúi vagyunk annak is, hogyan szabadul el a bűnözés, a kegyetlenség világszerte, szinte megállíthatatlanul. A szenvedély betegségek, az ember önpusztítása. Különösen fájdalmas látni, hogy az amúgy is kiszolgáltatott és többnyire jövőkép nélkül élni kénytelen fiatalok, tömegével esnek áldozatául az italnak, kábítószernek, vagy más tudatmódosítóknak. Miért? Ehhez nem kell pszichológusnak lenni. A félelem fájdalmat generál, a fájdalom pedig egy ponton tűrhetetlen. Ekkor jönnek azok a "segítségek", amelyek pillanatnyi tudatvesztéssel elviselhetőbbé teszik az életet.

Még mielőtt világvége elméletet gyártanék azért azt is el kell mondanom, hogy folytonosan nő azon emberek száma, akik már tudatosan élik az életüket. Akik pontosan tudják, hogy kell, hogy lehet élni ebben a világban. Ha nem tudják, hát keresik a megoldást. Ők azok, akik már megtapasztalták, hogy az élhető élet kulcsa nem másutt keresendő, mint önmagunkban. Mit kell hát tenni? Megismerni önmagunkat, és változni. A változáshoz viszont elengedhetetlen, hogy tudjuk, hogyan is  működünk, mi emberek?

Hát, akkor nézzük:

Az ember nagyon bonyolult lény. TEST - SZELLEM - LÉLEK  egysége.

Testünk:  fizikai megjelenésünk.
Szellemünk:  gondolataink, intelligenciánk, viselkedésünk, szokásaink, érzelmeink.
Lelkünk: nos, ez okoz a legnagyobb vitát és fejtörést - szintén bennünk él, emberi létünk láthatatlanul velünk létező része. A lélek az, ami igazi énünk, önvalónk. A lélek ami hallhatatlan. A lélek, aminek alaptermészete a szeretet és a béke.

A nyugati civilizációban felnevelkedett ember látja a testét és tudja, hogy képes gondolkodni, érezni. Születésétől fogva viselkedésmintákat tanul, az intelligenciájára alapoz. Minden ember egyedi példány. Minden egyén más képességeket hoz magával, amit szabadon használhat rövid földi élete során. Hogy mennyire tudja legjobb képességeit felhasználni attól függ, mennyire ismeri önmagát.

Egy logikus kérdés: Hogyan ismerheted meg önmagad? Mármint az igazi önmagad. Nem azt, akit a tükörben látsz és nem azt, aki naponta gondolkodik, cselekszik, érez. Úgy, hogy megtanulsz a lelkedhez közel férkőzni, megismerni a saját lelked.

Következő kérdés: Miért mondod ezt? Nem az vagyok, akinek ismerem magam? Többnyire nem az vagy. Igazi emberi lényeged a lélek szintjén keresendő. Ezt a megfoghatatlan fogalmat Eckhart Tolle nagyon találóan LÉT-nek nevezte el.

Az ebből következő újabb kérdés: Mi az akadálya, hogy nem ismerem a bennem élő lelket? Saját LÉT-emet? Ennek csak egy akadálya van. A saját egód!

Igen. Bármennyire meghökkentő, saját magunk vagyunk önmagunk megismerésének akadályai. Olyannyira, hogy emberek milliói élnek a Földön teljes tudattalanságban. Nem ismerik saját lényegüket. Így távoznak az élők világából. Nem hátborzongató?

A következőkben megkísérlem elmagyarázni neked, hogyan működik az emberi egó, és miért nem enged közel férkőzni a Lélekhez?

Nézz meg egy újszülöttet! Maga a megtestesült tisztaság, szeretet. Nincs olyan kemény  ember, akinek a szíve ne lágyulna el egy ilyen csöppség láttán. Talán azért, mert felnőtt világunkban ritkán érezzük ezt a színtiszta és igaz szeretet energiát, amivel ők rendelkeznek. Kezdetben, mint tudod, csak az ösztöneikre hallgatnak. Ha éhesek, ha fáj valamijük, sírnak. Ha jóllakottak álomba szenderülnek,vagy nyugalommal szemlélődnek. Teljes mértékben kiszolgáltatottak szüleiknek. Mi szülők pedig mindent megteszünk, hogy szeretett gyermekünk jól érezze magát. Észre sem vesszük és repülnek a hónapok. Fejlődésének minden pillanatát lélegzet visszafojtva figyeljük. Majd elérkezik az idő, amikor kicsink az öntudat csíráit kezdi mutatni. Megismeri a saját kezét, anyját, apját, környezetét. Játékokat adunk  kezébe. Lassan tudatosul benne, hogy van ő, és vannak a szülei. Külön választja magát tőlünk. Arra is rájön igen gyorsan, hogy a kedvenc játéka az övé. Ha nem találja, vagy  nem kapja meg, vigasztalhatatlanul sír. Ezekben a kezdeti időkben ráébred öntudatára. A következő amit megtanul, az "övé". A birtoklás öröme. Ettől kezdve már minden alkalmat megpróbál, hogy saját akaratát érvényesítse. Próbálgatja saját határait. Mi szülők pedig szorgalmasan megtanítjuk neki a szabályokat.

Később kapcsolatot teremt más gyerekekkel és felnőttekkel is. Minden szituációban kipróbálja, hogyan érvényesítheti saját akaratát. Majd megtanulja a család szabályrendszerét. Mit tehet meg? Mit nem tehet? Mi a jó, minek örülnek anyáék? Mi a rossz, amiért mérgesek lesznek. És ez így bonyolódik tovább.Mi szülők azt tudjuk neki nyújtani, amit mi is kaptunk a szüleinktől. Hiszen ez épült bele a személyiségünkbe. Pszichológusok szerint az alapvető személyiség jegyek az első három évben kialakulnak. Ez az az időszak, amire felnőttként már nem is emlékezünk.

Az ego nem más, mint az emberi gondolkodás. Ennek testi manifesztációja az érzelem. Képzeld el, mennyi hatás ér egy gyereket, amíg óvodába nem kezd járni? Mennyi érzelem - öröm, bánat, félelem, stb.- amelyeket megismer?  Mint a szeizmográf reagál  a szülők érzelmeire, még akkor is, ha látszólag nem mutatja. Majd a közösségi hatások tovább formálják. Megtanul alkalmazkodni másokhoz. Vagy nem. Vagy meg tudja védeni ami az övé, vagy nem. Jönnek az iskolák, a követelmények, az újabb és újabb szabályok. Először csak a szüleinek szeretne megfelelni, később a pedagógusoknak. Érdekes módon, a legtöbb gyerek vágyik a felnőttek dicséretére, ezért úgy tesz, hogy örömet szerezzen nekik. Ha nem dicsérik meg addig rendetlenkedik, amíg meg nem szidják. Az ő szempontjából ez is jó, mert felhívta magára a figyelmet. Kezdi összehasonlítani magát a kortársaival. Ítéleteket alkot úgy, ahogy a szüleitől hallotta. Erőteljesen hat rá a TV, az internet, a reklámok... minden, amivel kapcsolatba kerül.

Elrepül az idő és meglepetten látjuk, hogy gyermekünk kamaszodik. Ellenáll, bírál, hazudozik, utálatos, kritikus - leginkább velünk, akik annyi áldozatot hoztunk érte. Nem folytatom. Ugye érzed az elmondottakból, hogy mennyi hatás ér egy gyereket, amíg felnőtté válik? És, mekkora a felnőtt felelőssége abban, milyen ember lesz belőle?

A gyerek gondolkodásának fejlődése teljesen normális és szükséges folyamat. De nem csak azt tanulja meg, ami feltétlenül szükséges. Mindent "rögzít" az agyában, bármilyen hatás éri. Bizonyos gondolatok bizonyos érzelmeket hívnak elő belőle. Így lesz gyerekünk az iskolai vagy az otthoni elvárások miatt szorongó. Félelemmel él, hogy nem felel meg az elvárásoknak. Még egy békés, konszolidált családban felnövő gyerek is tömérdek hatásnak van kitéve, amíg felnő. Képzeld el a válást, a csonka családokat, a veszteségeket elszenvedő gyerekeket! Azokat, akiket bántanak, megaláznak! Mennyi mocskot tartogat a mai világ egy gyerek számára? Mire 18 éves lesz és levonul nála a kamaszkor, a gondolatai már nem csak azt szolgálják, hogy praktikus feladatokat megoldjon. A gondolatai - saját egóvá alakulva - uralkodnak felette. Mindez tudat alatt történik. Éppen ezért, azonosítja magát gondolataival, érzelmeivel, vágyaival, testével. Fel sem merülhet benne, hogy ez tévhit. Az egó egyfajta alsóbb rendű éntudat. Elhiteti veled, hogy te vagy a tested, te vagy a gondolataid, az érzelmeid. Nem engedi, hogy a felsőbbrendű éned, a Lélek felé utat találj. Mert a Lélek az egó számára nem felfogható, sőt félelmetes. Az ego alaptermészete a félelem és a fájdalom. A Léleké a szeretet . A szeretet fénye megsemmisítheti az egót pusztán azzal, hogy rávilágít. Ebből következik, hogy a saját egónk egész életünkben azon munkálkodik, hogy hizlalja magát a félelmeinken. Egyfajta élősködővé válik. Az ego vagy a múltban él, folyamatosan azon gondolkodik, hogy mi volt, mi történt? Mi lett volna ha...? Nem engedi, hogy megszabadulj a múltadban elszenvedett fájdalmaidtól. Újra és újra átéli a régi történeteket, ezzel folyamatos szenvedést okozva. Ha nem a múlt szemetesládájában kotorászik, illúziókat szövöget a jövőről. Vagy éppen félelmeket vetít ki a jövőbe. Egyiknek sincs semmi értelme. Hiszen az illúziók átcsaphatnak csalódásba, a félelmekről meg kiderülhet, hogy csak a képzelet szüleményei. Elméd úgy uralkodik feletted, hogy ezt észre sem veszed.

Rajtam legalább ötven évig uralkodott úgy, hogy azt hittem az vagyok, mint a gondolataim és az érzelmeim! Mióta az eszemet tudom egy szorongó, nyugtalan, félelmekkel teli gyerek, később felnőtt voltam. Félelmeimet gondolatok, képzelgések formájában előre vetítettem a jövőre. Ettől még jobban féltem. Így, utólag visszagondolva azt hiszem, hogy engem rendkívüli erősséggel befolyásolt, irányított az egom. Most felsorolok néhányat - csak a legfontosabbakat, mert rengeteg van belőle -, ami az ego legfontosabb munkálkodása az emberi elmében:
- Birtoklási vágy. Ha többet birtokolok, boldogabbnak érzem majd magam. /a reklámok alapja/. Ha másnak van, nekem is kell.
- Állandó elégedetlenség. Valamit megszerzek, nem érzem a boldogságot, még többet akarok. Hátha akkor...
- Hatalom vágy. Uralkodás mások felett.
- Gyilkos hatalom vágy. Amikor nem számít semmi és senki, csak legyőzzek valakit.
- Folytonos szorongás, nyugtalanság érzet. Fenyegetettség érzése. Megfelelési kényszer.
- Önmagammal való elégedetlenség. Testemmel, élethelyzeteimmel. Kishitűség, önbizalom hiány.
- Szégyen, bűntudat. Olyan dolgok miatt is, amiért nem kellene.
- Mélységes fájdalom, depresszió, fásultság.
- Harag, düh. Mások ellen, vagy magam ellen.
- Ragaszkodás személyekhez vagy tárgyakhoz. Társfüggőség.
- Büszkeség. Vágy, hogy mások felnézzenek rám.
- Felsőbbrendűség. Én jobban tudom. Nekem minden áron igazam van. Lenézek másokat.
- Ítélkezés önmagam, vagy mások felett. ú.n. felcímkézés /jó, rossz, szép, utálatos, stb./
- Állandó elégedetlenség, vágyakozás, jövőbe vetített illúziók.
- Emberi játszmák sokasága. /pletykálkodás, okoskodás, mások tudatos manipulálása, mártíromság, drámai helyzetek kreálása, stb./
- Félelem a haláltól, betegségtől.

Elképzelhető, hogy miközben olvasod soraimat, önvizsgálatot tartasz: Vajon téged irányít-e az egod? Ezt nagyon könnyen kipróbálhatod. Vegyél szemügyre valamit a környezetedben - mondjuk egy cserép virágot -, nézd meg jól, koncentrálj rá. Vajon meddig tudsz úgy lenni, hogy közben nem gondolsz másra? Nekem kezdetben 10 másodpercig sem ment. De, ha te szándékosan ki tudod kapcsolni a gondolatfolyamot, ami folyton zakatol az agyadban, jó úton jársz. Ugyanis, az egó egyetlen ellensége a jelen pillanat. Ott, nincs hatalma. A jelen pillanat erejével, a MOST-tal mindig elbírunk. Ide nem tud beférkőzni az egonk. A jelen pillanatban lévő intenzív részvétel az egyetlen módja, hogy megtapasztaljuk felsőbbrendű Énünket, a Lélek birodalmát. Ez a hely az igazi énünk. Ha él benned a vágy arra, hogy megismerd, ezáltal megismerd igazi lényedet, jó hírem van! Saját elhatározásod elég ahhoz, hogy kitartó gyakorlással megfigyeld és kikapcsold az egod. Így a megszállóból kezesbárány lesz. Akkor, és arra fogod majd használni az elméd és intelligenciád, amire szükséged van.

Az ego személyiségünk része. Nem az a baj, hogy létezik. Az a baj, hogy uralkodik felettünk. Ha a szolgáddá teszed - és meg tudod tenni-, egyúttal megváltozik életed minősége is. Egyre többször kerülsz az igazi éned, a Lét közelébe, kapcsolatba kerülsz vele. A félelem és szorongás helyett belső megnyugvás, béke és szeretet uralja majd lényedet. Ezt hívja Tolle tudatosodásnak. Kezdetben ide-oda fogsz ugrálni a tudatos és a tudattalan állapotba. De egyre magabiztosabban fogod uralni a helyzetet.

Sajnos az emberiség nagy része tudattalanság és még mélyebb tudattalanság között mozog. Mint mondtam, nem vagyok spirituális tanító. Arra vállalkoztam, hogy saját életemet, tapasztalataimat őszintén eléd tárva segítsek neked. Mert elegem van ebből a világból. De nem szeretnék senki és semmi ellen harcolni. Azt szeretném, ha egyre több ember jutna el a tudatosodásnak arra a szintjére, ami a világméretű félelmet pozitív energiákkal ellensúlyozza.

Kikerülhetetlennek láttam, hogy az egó működését, elménk feletti uralkodását megmutassam. Mindenféle tanító szándék nélkül pusztán azért, hogy gondolatokat ébresszek benned. Én, ugyanis ebben látom a probléma gyökerét. Minden változás az egyes emberből indul el. Nekünk kell változnunk ahhoz, hogy a világunkra hatással legyünk. Az elmúlt évtizedek legnagyobb hatású könyve a Titok volt. Elmondhatatlan izgalommal vetettem bele magam olvasásába. Kipróbáltam az elme programozásának módszerét. Nekem is volt, van füzetem, amibe céljaimat, vágyaimat beleírtam. De valamiért mindig megakadtam. Nem működött.
Hosszas elmélkedés után arra jöttem rá, hogy nálam az első lépés, hogy megszabaduljak a félelmeimtől, a rossz érzéseimtől. Amíg ezt nem tudom megtenni, nem tudok pozitív érzelmeket előhívni. Valószínűleg azért, mert az egóm leblokkol. Ezért tartottam fontosnak, hogy mielőtt más gondolataimat eléd tárom, tisztázzam ezt a kérdést.

A következő fejezetben olyan általam bevált gyakorlati módszereket mutatok be, amivel te is megzabolázhatod a benned élő egót. Clara Sheer 2013. 08.12.


OLVASS TOVÁBB

Második fejezet - Hogyan szabadulj meg az ego uralmától?


Kérlek, te is támogasd az aláírásoddal a Feltétel Nélküli Alapjövedelem bevezetésére indított polgári kezdeményezést! Ezen a honlapon minden fontos információt elolvashatsz a témáról és kialakíthatod a saját véleményedet. Kulturális Kreatívok2009 Group












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése